Nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat öt férfi ellen a kaposvári ügyészség. A sértetti kft. 2009. júliusa és 2011. márciusa között a 67-es főút Kaposfüredet elkerülő útépítését végezte. Az építkezés során a cég alvállalkozói szerződést kötött az elsőrendű vádlott ügyvezetése alatt álló kft-vel is. A férfi a munkálatok során művezetői feladatokat is ellátott, az építkezésen egyes részfeladatokat irányított, így az építőanyagokat szállító járműveket a munkaterületre irányította. Az építkezésen levő depóban tárolt, a sértetti cég tulajdonát képező építőanyagok rá voltak bízva.

A többi vádlott 2010. nyarán a kaposfüredi út építésén tehergépkocsi vezetőként, valamint segédmunkásként dolgozott. Rendszeres haszonszerzésre törekedve különböző építési anyagokat sikkasztottak el, és szállítottak ki az építési területről, összesen 420 ezer forint kárt okozva. A gépkocsivezetők valamennyi esetben részesedést kaptak. A városi ügyészség indítványozta, hogy felfüggesztett szabadságvesztés kiszabjon ki a bíróság valamennyi vádlottal szemben. Szabadlábon védekeznek.

Címkék: sikkasztás, elkerülő, 67-es út, Kaposfüred, vád, kék hírek