A gépkocsivezetők mellett a gyalogosok, kerékpárosok figyelmét is felhívták a vasúti átjárókon áthaladás szabályaira. A kampány eredményeként jelentősen csökkent a balesetek száma, jóval kevesebb volt a haláleset is. Idén 23-ról 10-re csökkent a balesetek száma, kevesebb volt a haláleset is.

Az országos biztonsági kampánynapokon túl ez év nyarán heti rendszerességgel szervezték meg a MÁV Vasútbiztonsági Roadshow-t, turisztikailag frekventált térségekben (Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó). A balesetek megelőzésére a közlekedők figyelmét egy nyári hangulatú szórólappal és négy, vasúti útátjáróban történt baleset bemutatásával hívták fel Keszthelyen, Balatonfenyvesen, Balatonlellén, Zamárdiban, Siófokon, Alsóőrsön, Balatonfüreden, Eplényben (a Harley-Davidson Open Road Fest Poker Runon), Gárdonyban, Agárdon, Velencén, Tiszafüreden, Badacsonyban és Révfülöpön.

Míg 2011 nyarán (június-július-augusztus) 23 baleset, addig 2012 nyári három hónapjában összesen 10 történt. Tavaly nyáron 10 ember vesztette életét vasúti átjárós balesetben, idén nyáron ez a szám jelentősen kisebb, 4 volt.

Vasút–közút kereszteződésekben évente átlagosan több tucatnyi súlyos baleset történik, melyek fele halálos kimenetelű; az ok minden esetben a gyalogosok, gépjárművezetők figyelmetlensége. A MÁV és a Rendőrség minden évben nagy erőfeszítéseket tesz, hogy közös akciókkal felhívja a közúton közlekedők figyelmét: egy sérülés vagy haláleset is sok, hiszen odafigyeléssel minden vasúti átjárós baleset megelőzhető. A MÁV Zrt. egyike a legbiztonságosabban működő vasúttársaságoknak Európában, a nemzeti vasúttársaság 2000-től – mintegy kétmilliárd forintos sorompóprogram keretében – korszerű jelzőberendezések kiépítésével folyamatosan támogatja a biztonságos közlekedést a vasút-közút találkozásoknál.

Címkék: eredmény, vasúti átjáró, MÁV, ellenőrzés, rendőrség, kék hírek