Ezt Várkonyi Melinda főhadnagy, a honvédség tűzszerész és hadihajós ezredének kommunikációs tisztje nyilatkozta szerdán az MTI-nek.

A legtöbb robbanótestet a fővárosban, Fejér és Veszprém megyében találták; csak Budapesten 140 robbanószerkezet került elő - tette hozzá a főhadnagy.

A honvédség tűzszerészei mintegy 11 ezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át az országban, és 162 ezer robbanótestet találtak (ennek körülbelül a kétharmada gyalogsági lőszer volt). A fellelt robbanótestek összesített súlya meghaladja a 15 tonnát.

A több mint 2000 bejelentésből 685 volt "A" kategóriás, vagyis olyan, amely azonnali beavatkozást igényelt. Az idei rendkívüli szárazság és az alacsony vízállás miatt kerülhetett elő több robbanószerkezet a Balatonból.

Horváth Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense július elején azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy még nagyobb légibombák is lehetnek a Balatonban, hiszen az Olaszországból érkező amerikai bombázók itt fordultak vissza, de a Szilézia felé tartó repülőgépek is gyakran itt engedték ki terhüket, vagy hajtottak végre kényszerbombázást például rossz időjárás vagy sérülés miatt.

A tó szállítási útvonal is volt, így több kisebb robbanóeszköz is kerülhetett a vízbe. Ugyanakkor a háború után megtisztított közeli területekről származó robbanószereket is beledobálhattak a tóba - fűzte hozzá.

A hadtörténész emlékeztetett: a Balaton egy nagyon jól kiépített védelmi vonal, a Margit-vonal része volt a második világháborúban. Komoly harcok folytak a Balaton és a Velencei-tó között, amikor a szovjet hadsereg áttörte a védelmi vonalat, valamint 1945-ben az úgynevezett "tavaszi ébredéskor", amikor a németek indítottak hadműveleteket a környéken.

(MTI)

Címkék: tűzszerészek, Budapest, gránát, riasztás, Balaton, kék hírek