A hétvégi nemzeti minősítő gyakorlatot a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezte meg a Magyar Búvár Szakszövetség és a BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség szakmai felügyelete mellett.
A kétnapos nemzeti búvár-minősítést a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint vendéglátó szervező nevében, Dr. Horváth Jenő tű. ezredes, igazgató nyitotta meg. A Búvár Nemzeti Minősítő Bizottságban társadalmi szervezetek részéről részt vett Sopronyi Richárd a Magyar Búvár Szakszövetség technikai alelnöke, Szatmári Zsolt a szakszövetség katasztrófavédelmi összekötője és Rubecz József búvár szakoktató. A szakmai feladatokat Baranya Károly tű. alezredes, igazgató-helyettes ismertette.
A két nap alatt a szervezetek háromfős búvárcsoportjai gyakorlati feladatokon keresztül teljesítik a Nemzeti Minősítési Rendszerben meghatározott mentőbúvár alapkövetelményeket. A feladatok közt fizikai állóképességükről, szakmai rátermettségükről, életmentési, elsősegély nyújtási ismeretükről, árvízi feladatmegoldó -, vízi kutató -, tájékozódó - és víz alatti együttműködési képességükről adnak számot.
Az összetett feladatok alatt a búvár csoportok feladata volt:
- a szabad partszakaszon árvízi védekezés bemutatása,
- az életmentés,
- a vízbe süllyedt gépjárműből az áldozatok kimentése,
- a víz alatti felderítés és tájékozódás,
- a nehéz tárgy vízből történő kiemelése,
- összehangolt mentés végrehajtása.
A minősítő bizottság elnöke Jackovics Péter tű. alezredes, a BM OKF műveletirányítási főosztályvezető-helyettese a gyakorlatot megfeleltre értékelte. A minősítő bizottságban részt vett Domján Gábor tű. őrnagy és Antalicz Loránd tű. százados, polgári védelmi főfelügyelő. Sikeres minősítést szerzett négy önkéntes mentőszervezet:
1. a Bakony Mentőcsoport (MTTSZ Veszprém Megyei Búvárklub),
2. a Moson Mentőcsapat (Deepex Iparibúvár Szolgálat),
3. a Nyír Mentőcsoport (Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület),
4. a Savaria Dive Sportegyesület és Búvárklub.
Az ország több megyéjéből érkezett résztvevő szervezetek lettek az országban az elsők, akik megszerezték a mentőbúvár tevékenység végzéséhez szükséges minősítést.
2012. október 1-től csak a Nemzeti Minősítő Rendszer keretében megszerzett minősítés birtokában vehetnek részt az önkéntes mentőszervezetek a katasztrófavédelem munkájában.
Fotók és forrás: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Címkék: mentőbúvár, nemzeti, minősítő, katasztrófavédelem, Somogy, kék hírek