Emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 61 éves vízvári férfi ellen az ügyészség. A vádlott 1975-ben kötött házasságot a sértettel, akivel a vízvári családi házukban éltek együtt. Tavaly december 3-án este a vízvári kultúrházban megrendezett nyugdíjas bálban szórakoztak. A férfi szeszes italt fogyasztott, melytől közepes fokban ittas lett. A házaspár fél 10-kor ment haza. Az asszony szemrehányást, megjegyzéseket tett a férjének a bálban tanúsított magatartása miatt. Ezen összevesztek.

A vita közben az udvarra mentek, ahol a nő egy baltával a férje felé ütött, megsebezve annak bal kézfejét. A vádlott ettől felindult állapotba került, kicsavarta az asszony kezéből a baltát, és rátámadt. A földre rántotta, majd ököllel kétszer megütötte a földre rogyó nő fejét. Ezután a nála lévő baltával három alkalommal közepes-nagy erejű ütést mért rá, illetve ököllel is bántalmazta és megrúgta. A vádlott 21 óra 50 perckor átment a szomszédjához és azt mondta neki, hogy bántalmazta a feleségét és megkérte, hogy hívja ki a mentőket és a rendőrséget, majd visszament a saját házának udvarára. A vádlott ott ismét az asszonyra támadt, megpróbálta megrúgni, azonban a helyszínre érkező szomszéd ellökte. Dulakodni kezdtek, illetve a szomszéd az időközben odaérkező feleségével megpróbálta a sértettet kitámogatni az udvarból.

A férfi ekkor az udvari faházból magához vett egy fél literes benzint tartalmazó műanyag flakont, azzal leöntötte két szomszédját és a feleségét, majd gyufát gyújtva feléjük indult, de az égő gyufát a szomszéd kiütötte a kezéből. Ekkor a férj újra a faházba ment, ahonnan egy égő újságpapír fáklyával tért vissza. Követte a szomszédokat, illetve a feleségét az utcára azzal a szándékkal, hogy meggyújtsa őket. Ezt megakadályozták a szomszédok, akik közül egyre többen siettek a helyszínre, végül a mentősök is megérkeztek. A sértettet kórházba szállították, ahol az elszenvedett súlyos koponyasérülései miatt február 5-én meghalt.

A vádiratban a Somogy Megyei Főügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott előzetes letartóztatásban van.

Címkék: bál, Vízvár, nyugdíjas, vád, gyilkosság, kék hírek