A marcali ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állított pénteken egy fiatalkorú fiút közfeladatot ellátó pedagógus elleni erőszak bűntette miatt.

A 15 éves fiú vádlott március 8-án délután a böhönyei általános iskola udvarán kövekkel dobálta a falat és az udvaron tartózkodó diákokat. Az egyik fiatal tanárnő rászólt, hogy hagyja abba, de a fiú tovább dobálózott.

A pedagógus odalépett hozzá, hogy a kezét lefogja, azonban a fiú kirántotta a fogásból a kezét, majd a tanárnő mindkét karját megragadva rángatta, és azt kiabálta, hogy „hagyjál békén”!

Ezt látva egy az udvaron tartózkodó másik pedagógus és egy diák odaszaladt, szétválasztották a 15 éves fiút és a tanárnőt. A vádlott tovább dühöngött, és fenyegetőzve azt kiabálta, hogy „szétverem a fejedet, megvárlak az iskola után, szétszakítottad a pulóveremet, beléd fogok rúgni”.

A sértettnek sérülése nem keletkezett. Ő a közoktatási törvényben meghatározott közfeladatot ellátó pedagógusnak minősül.

A bíróság a vádlottat 2 évre próbára bocsátotta, és megállapította, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

Az ügyészség javítóintézeti nevelés alkalmazása végett jelentett be fellebbezést.

Nézze meg korábbi cikkünket a témában!

Nézze meg videónkat!

 

Címkék: Böhönye, tanár, erőszak, diák, iskola, kék hírek