10 köbméter tűzifa volt annak a tehergépkocsinak a rakterében, melyet kedden hajnalban tartóztattak fel Pálmajárban a nagybajomi rendőrök. A jármű vezetője nem tudta igazolni a fa eredetét, ezért a rendőrök a rakományt lefoglalták, és lopás gyanújával eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen.

Nekihajtott gépkocsijával egy parkoló autónak és elhajtott a helyszínről egy nagyatádi sofőr Somogytarnócán. A bejelentő követte az úton bizonytalanul haladó járművet és segítsége révén a járőrök Csokonyavisonta belterületén feltartóztatták a nagyatádi hölgyet, akit ittasságára tekintettel vérvételre előállítottak. A baleset során személyi sérülés nem történt,  azonban a parkoló autóban anyagi kár keletkezett.

Ittas sofőr


Szolgálatba induló rendőrök figyeltek fel november 15-én az esti órákban Berzence és Nagyatád között arra a gépkocsira, amely az úton előttük jobbra-balra cikázva közlekedett, majd a menetirány szerinti baloldalon megállt. A jármű vezetőjéhez lépve a járőrök látták,
hogy a berzencei férfi minden bizonnyal alkoholt fogyasztott, melyet a sofőr nem is tagadott, ezért vele szemben ittassága miatt intézkedtek a rendőrök.

Címkék: ittas, tűzifa, sofőr, rendőrség, tolvaj, kék hírek