A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében 2011. szeptember 20–22. között Kaposváron több helyszínen rendezték meg a viadalt. A rendőrök, járőr-gépkocsivezető, járőr-motoros valamint karos forgalomirányító kategóriákban indulnak, és elméleti, gyakorlati számokban mérték össze tudásukat, felkészültségüket.

A verseny elméleti részére Kaposváron a Kapos Hotel Kristály termében került sor, ahol KRESZ és szakmai elméleti tesztlapot kellet kitölteniük a versenyzőknek. A sorrendet a pontszámok mellett, azonos hibapont esetén a leadás sorrendje döntötte el, így az idő tényezővel is számolniuk kellett a versenyezőknek. A verseny gyakorlati részére szeptember 21-én Kaposváron a 61-es és 67-es főutak kereszteződésében a Füredi csomópontban, valamint az Automotive Bt. által a Vásártéri úton és a mellette levő Didaktika Járművezető Képző Kft. tanpályáján felállított motoros és autós ügyességi pályákon került sor.

Rendőr

(a kép csak illusztráció)

A forgalomirányítók az irányonként több sávos kereszteződésben 5-5 percet irányítottak és sípszóra adták át a „stafétabotot” a következő versenyzőnek. A közlekedők többségének láthatóan semmiféle problémát nem jelentett a rendőri karjelzések értelmezése, persze voltak járművezetők akiknek talán az izgalom, vagy a KRESZ ismeretek hiánya miatt „megerősítésre” volt szükségük a látott jelzés értelmezéséhez és annak megfelelő haladásra, vagy éppen megállásra.

A motoros pályán 80 másodperc alatt kellett a versenyzőknek a 10 feladatból álló, kiváló egyensúlyérzéket és pontos motorozást igénylő pályaelemek leküzdésére, melyek között a klasszikusnak mondható farkasfog és billenő palló volt talán a legkönnyebbnek mondható. Az autósoknak is végig koncentrálniuk kellett a 4 perces szintidő teljesítéséhez, hiszen mindjárt a pálya elején nekik kellett egy tőlük több méterre levő elektromos kaput annyira kinyitniuk, hogy azon pont átférjen a gépkocsi, hiszen mind a szűk mind a jármű szélességénél 10 cm-el szélesebb nyitásért hibapont járt.

A verseny záró ünnepségén beszédet mondott egyben értékelte a versenyt Óberling József r. ezredes úr, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, valamint Mergancz Sándor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány úr, aki köszönetet mondott a versenyzőknek a tisztes helytállásért, a szervezésben résztvevőknek és közreműködőknek pedig a munkájukért és hivatalosan is lezárta a versenyt, melyet az eredményhirdetések követtek.  

Az I. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny csapat eredményei:
1.Veszprém megye / Pintér László r. tzls. , Waldmann Zsolt r. zls. , Gergely Attila r. ftőrm. / 2.Borsod- Abaúj-Zemplén megye  / Szopkó Tibor r.ftzls. , Béres Ferenc r. zls. , Váradi Ádám r. őrm / 3.Heves megye  / Zbiskó Péter r.tzls. , Barta Richárd r.zls. , Fodor Ferenc r.zls. /

Címkék: vége, eredmény, közlekedés, verseny, rendőrség, kék hírek