Volt, aki svájci frank alapú banki kölcsönt vett fel, és a kapott pénzt odaadta a nőnek. A remélt haszon azonban elmaradt, mert a vádlott alig törlesztett. Egy ügyvédnőnél letétbe helyezett pénzeket is elsikkasztott.

A mai tárgyaláson elhangzottak a perbeszédek. A pécsi ügyésznő szerint a másodfokú eljárásban nem kerültek elő újabb bizonyítékok, amik felülírnák a tényállást. Enyhének találta a kaposvári bíróság első fokú ítéletét, amelyben tavaly ősszel 6 év 8 hónap börtönnel sújtották a vádlottat. Az ügyésznő álláspontja az volt, hogy a sok sértett, a nagy kárérték miatt hosszabb tartalmú szabadságvesztést kellene kiszabni.

A nő ügyvédje szerint három fajtára bonthatóak a vádpontok. Az egyikben fajtában beismert a védence, ám az asszony azt tagadta, hogy az ügyvédi letétbe helyezett pénzek hozzá kerültek volna. Több kölcsön átvételét is tagadta, ezekről azt mondta, hogy nem kért, és nem is kapott. Más tartozásokat viszont elismert, némelyik törlesztését meg is kezdte, ám kórházba, a pszichiátriára került, majd előzetes letartóztatásba, így nem volt lehetősége a további visszafizetésre. Nem a jogtalan haszonszerzés vágya vezette, a pénz visszaadása pedig a polgárjogra tartozik, szögezte le a védő. Ezután enyhítő körülményeket sorolt: az asszony büntetlen előéletét, részbeni beismerő vallomását, két kiskorú gyermekét, a részbeni kártérítést és a hosszú, 34 hónapos előzetes letartóztatását. Enyhítést, illetve részben felmenést kért védencének.



pénzek

Az utolsó szó jogán az asszony felolvasta a gondolatait. Azt mondta: 2008-ban a szorult helyzete miatt nem tudott fizetni, de meg akarja téríteni a kárt. A sértettektől bocsánatot kért, bár hozzátette, hogy a vádban virtuális összegek is szerepelnek szerinte, mert a felek szerződéseket, papírokat nem írtak a kölcsönökről. Az ügyvédnő a letétből eltűnt pénzeket megtérítette, hasonlóképpen ő is fizetni akar, de ehhez dolgoznia kellene, állította. Megviselte a 3 éves előzetes letartóztatása, gyermekei és az azóta tőle elvált férje kitartása tartja benne a lelket. 46 féle allergiát kapott a börtönben, állította.    

Az ítélethozatal előtti szünetben a szép számmal megjelent sértettek méltatlankodva tárgyalták a történteket a bíróság folyosóján. Azt mondták: nem látják, hogy a nő fizetni akarna nekik. Pedig sokkal többen vannak, sokan fel sem jelentették. A betegségéről szóló híreket is kétkedve fogadták. Attól tartanak, hogy közben valaki Németországba menekíti előlük a kicsalt pénzeket.    

A megyei bíróság a mai ítéletében 6 év börtönt szabott ki a nőre csalásért és sikkasztásért. A tanácsvezető bíró azt mondta: az enyhítésre irányuló kérelem alapos volt. Az asszony 2008. májusában olyan összegeket vett fel, amelyeket képtelen volt visszafizetni, néhány hónapig törlesztett, aztán kórházba vonult. A másodfokú bíróság lehetőséget látott az enyhítésre, mert új enyhítő körülmények merültek fel, melyeket az első fokú bíróság nem értékelt: a nő betegsége, két kiskorú gyermekének eltartása, valamint az azóta eltelt hosszabb idő, amit a vádlott 3 éves előzetes letartóztatásban töltött. A visszafizetendő összegekről is rendelkezett a bíróság. Az ítélet jogerős.          

Címkék: 100 millió, sikkasztás, ügyvéd, bíróság, csalás, kék hírek