A 18 illetve 19 éves budapesti férfiak gyakran látogattak le a fővárosból a nyár folyamán Siófokra szórakozás, haszonszerzés céljából. Ott tartózkodásuk során több alkalommal úgy károsították meg áldozataikat, hogy azokat fizikailag bántalmazták, vagy kihasználták nagyfokú ittasságukat.

gangster

A bűncselekményeknek további gyanúsítottjai is lehetnek, közülük egy 25 éves férfit a kiadott körözés alapján tegnap fogta el a rendőrség Budapesten. Jelenleg a két fiatalabb gyanúsított előzetes letartóztatását tölti, harmadik társuk őrizetben van, azonban vele szemben is előterjesztést tett a rendőrség előzetes letartóztatását illetően.

Címkék: rács mögött, testvérpár, rabló, siófok, balaton, kék hírek