Betöréssorozat elkövetőit derítették fel a barcsi rendőrkapitányság nyomozói a napokban. Az elmúlt 4-5 hét során több esetben élelmiszerüzletekbe, hétvégi házakba tört be egy főként fiatalkorúakból álló 6 fős társaság a kisvárosban. A boltokból  édességet, üdítőket, valamint szeszes italokat, továbbá cigarettát vittek el, a hétvégi házakból pedig fűnyírót, bozótvágót, láncfűrészt és fúrógépet loptak. Az élelmiszereket rövid idő alatt elfogyasztották, de kisgépeket a házkutatások során csaknem hiánytalanul lefoglalták a barcsi rendőrök. Így az okozott mintegy 100 ezer forintos kár nagyobb része megtérült. Az elfogásuk előtti néhány napban már a gépkocsifeltöréstől sem riadtak vissza, valamint a dinnyelopás is felkerült az általuk elkövetett bűncselekmények palettájára. Az ügyben a nyomozást a barcsi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja 13 rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt. Az egyik fiatalt, aki a főkolompos volt a csapatban, előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Címkék: hétvégi ház, betörő, sorozat, dinnye, bolt, Barcs, kék hírek