A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa hozott másodfokú ítéletet az ügyben a napokban. A volt rendőrt B. Attilát hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében, a másik férfit, Cs. Gábort pedig vesztegetésben találta bűnösnek. Az egykori rendőrre kiszabott első fokon a somogy Megyei bíróság által kiszabott két év börtönbüntetést két év nyolc hónapra, a futtató egy év börtönbüntetését egy év nyolc hónapra emelte.

strici_1

Ahogy akkoriban az esetről a Kapospont beszámolt: a 34 éves kaposvári férfi 1996 és 2008 tavasza között dolgozott rendőrként. 2004 óta a siófoki kapitányság állományába tartozott, körzeti megbízott volt Ságvár és Nyim községekben. A korrupt rendőr és a lányokat futtató bűnöző 2007 telén ismerkedtek meg. Megállapodtak abban, hogy anyagi ellenszolgáltatásért a rendőr szemet huny a prostituáltak ténykedése felett a területén. Sőt, az esetleges rendőri ellenőrzésekről előre tájékoztatja őket. A konkurens rosszlányokat viszont eltávolítja a környékről. A vádlottak folyamatosan mobiltelefonon tartottak kapcsolatot egymással és információkat cseréltek.

A vádlottak gyakran személyes találkozókat beszéltek meg a ságvári benzinkútnál. Akkor már nyomoztak a rendőr után, az ügyészség a telefonját is lehallgatta. Az egyik februári hívás során a rendőr közölte, hogy "30 ezer rongyot", vagyis 30 ezer forintot kap. Máskor azért telefonált, hogy a konkurens prostituáltak vannak a strici területén. Azt ígérte, hogy jövő héten intézkedik, és eltávolítja őket. A bűnöző mentegetőzött, hogy még nem utaltak neki, de jövő héten küld pénzt. A rendőr pontosította, hogy hova kell fizetni az összeget. Ezután a 30 ezer forintot a strici élettársa el is helyezte a bankszámlán.

strici_2

A körzeti megbízott előállította a 65-ös útról azt az örömlányt, aki zavarta a bűntársa köreit. A strici két lányt, egy karcagit és egrit futtatott, de egy siófoki és egy rakamazi prostituált rendszeresen megjelent a körzetükben. A bűnöző márciusban telefonon jelezte, hogy a női helyét elfoglalták a placcon. Ezután a rendőr előállította a siófoki és a rakamazi rosszlányt, majd feljelentette őket tiltott kéjelgés szabálysértése miatt. Egyszer a körzeti megbízott telefonált, hogy a strici vigyázzon, mert a neki dolgozó prostituáltat éppen a siófoki rendőrkapitány igazoltatja. Később a rendőr egy kollégájától megtudta, hogy üzletfele egyik nőjét bevitték a kapitányságra, erről is leadta a drótot. A körzeti megbízott számítógépén hivatalos ok nélkül megtekintette egy autó rendszámát és a tulajdonos adatait. A veszprémi férfit, aki szintén a prostituáltakból akart megélni, később figyelmeztette, hogy tartsa távol magát a környéktől. A 33 éves tiszafüredi strici korábban már volt büntetve zsarolásért, garázdaságért és súlyos testi sértésért, emberkereskedelemért és személyi szabadság megsértéséért.

Olvassa el az ügyhöz kapcsolódó korábbi cikkünket is:

Bíróság előtt a stricit segítő rendőr

Elítélték a stricit segítő ságvári rendőrt

Címkék: futtató, korrupt, strici, Ságvár, rendőr, kék hírek