Egy 40 éves a nyimi férfit 7 év fegyházbüntetésre ítéltek, mert megrontotta és megerőszakolta a 13 éves nevelt lányát. A meztelen lányról a mobiltelefonjával felvételeket is készített. Ez volt az egyik legmegdöbbentőbb ügy, amit tavaly tárgyaltak a Somogy Megyei Bíróságon.

A múlt évben nyolcszázzal több büntetőügy érkezett a somogyi bíróságokra. Ez 20%-os emelkedést jelent. A növekvő terhekkel elismerésre méltóan birkóztak meg, mondta dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke kaposvári sajtótájékoztatóján. A Pest megyei és a fővárosi bíróságokon sokkal rosszabb a  helyzet.

-Az évtizedek alatt felhalmozódott hátralék feldolgozása a feladat- határozta meg Baka András. Ezért rövidesen Somogyba is kerülhetnek budapesti ügyek.  
-Lehetőség szerint azon bíróságokra, ahol kevesebb ügy van, bizonyos számú ügyeket irányítunk majd más bíróságok tehermentesítésére. Ezzel Somogy megyének is számolnia kell- szögezte le a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke szerint a legjobb az volna, ha nem a somogyi bírák utaznának Budapestre tárgyalni, hanem az ügyeket hoznák a megyénkbe.  
-Azután, miután helyreállt a rend, és viszonylag azonosak lettek a leterheltségek, akkor lehet megállapítani, hogy milyen létszámmódosításra van szükség-fűzte hozzá Ujkéry Csaba, aki idén már 20. éve tölti be az elnöki posztot a Somogy Megyei Bíróságon.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke arról is beszélt, hogy az új, önálló közigazgatási bíráskodás csak a meglévő bírósági szervezeten belül jöhet létre. Szükség van a bírák jogi védelmére is, hiszen a például a Csongrád Megyei Bíróságon egy év alatt 1200 fegyvert, köztük 70 pisztolyt koboztak el a látogatóktól.

Címkék: bíróság, kék hírek