A vád szerint a férfi és a nő is gyakran a pohár fenekére néztek. Tavaly március 2-án éjszaka a nő egy ismerősénél ivott. A vádlott érte ment, hogy hazavigye. Ez azonban nem volt egyszerű, mert az asszony annyira ittas volt, hogy járni sem tudott. A férfinek úgy kellett vonszolnia, vinnie. Ezen bedühödött, és ütni, rugdosni kezdte a nőt, majd a házuk előtt sorsára hagyta és elment inni. Hajnalban ért haza. Egy ismerősével bevitte a nőt a fűtetlen, ablak nélküli szobába, letette az ágyra, majd ismét inni ment. Amikor hazaért, az asszony már halott volt. Halálát kihűlés okozta, ami viszont okozati összefüggésben van azzal, hogy az ittasság és a bántalmazás okozta sérülések miatt nem tudott segíteni magán.

A Somogy Megyei Bíróság első fokon halált okozó testi sértés miatt ítélte öt év börtönre a férfit. A Pécsi Ítélőtábla ezt keddi ítéletében súlyosbította:a férfi bűnösségét emberölésben állapította meg, ezért hat év börtönbüntetést rótt ki rá.

Címkék: bíróság, emberölés, börtön, ítélet, kék hírek