Kijutott a természeti katasztrófákból idén Somogyban. Az átlagosnál két és félszer több munkájuk volt a tűzoltóknak. Volt olyan nap, hogy 60-szor 70-szer vonultak. A megyei katasztrófavédelem most is készültségben van.

- A Balaton magas vízállása jelenleg a legnagyob probléma. Ugyanakkor ez még ahhoz képest is kisebbnek tűnik, ha ugyanez a vízállás megmarad és ha hirtelen lehűlés jön, akkor komoly károkat fog okozni a Balaton-parton - mondta el Heizler György a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

Ha a partvédő művek szétfagynak, több 100 milliós lehet a kár. Csütörtökön az orkánerejű szélben több település partmenti részét, házakat utcákat árasztott el a Balaton. Fenyvesen 200 ingatlan volt veszélyben. Egy kicsit visszahúzódott a víz. A strand azonban még mindig teljesen víz alatt van. A vízügy 3 balatoni szennyvíztelepén a legmagasabb, harmadfokú belvízvédelmi készültséget van. Csak Lellén 2 millió köbméter vizet szivattyúztak vissza a Balatonba két hét alatt. Babócsa és Barcs térségében is védekeznek, ott lakott területeket is veszélyben vannak. A Dráván is árhullám vonul le. 2-2.5 méterrel magasabb a vízállás az optimálisnál. Ahhoz azonban, hogy a medréből kilépjen a folyó, 4 méteres magasságig kellene emelkednie. A tetőzésre hétvégén számítanak a szakemberek. A Kapos vízszintje jelentősen nem emelkedett.

- Jóval nagyobb figyelmet kell fordítani a megelőzés, a hatósági felügyelet alatt tartás kérdéseinek, hogy ne kerüljön sor ilyen súlyos esményre - mondta Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság főigazgatója.

A katasztrófavédelmi igazgató pénteki kaposvári látogatásán a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. 11 éve nem volt ilyen súlyos belvízhelyzet az országban. Pénzhiány nem akadályozza a belvízi védekezést. Az átszervezés viszont szükséges.

- Mérlegelést igényel, hogy mondjuk mennyibe kerül a magyarországi ingatlanvagyon biztosításának az átfogó rendezése. Az kerül-e többe avagy az kerül-e többe, hogy évente 10-15 milliárdot állami költségvetésből magánházak újjáépítésére kell költsünk - tette hozzá Bakondi György.

A csatornarendszert is karban kell tartani. A végleges megoldást azonban a katasztrófavédelmi törvénycsomag jelentheti, amit már társadalmi vitára bocsátottak. Mivel ez az egész társadalmat érinti, a kataszrófavédelmem honlapján várják a fejlesztésre vonatkozó hozzászólásokat.

Címkék: Bakondi György, Heizler György, Somogy megye, katasztrófavédelem, Balaton, kék hírek