Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a 35 éves nagyatádi férfit. A vádlottnak 1999. és 2008. között a sértett volt a barátnője, ezután szakítottak. A vádirat szerint akkortájt a férfi vásárolt egy számítógépes programot, amelynek segítségével jogosulatlanul megszerezte volt barátnője postafiókjához tartozó jelszavát. A szakítás után, 2009 márciusa és májusa között a vádlott belépett a nő postafiókjába, és látta a sértett és unokahúga, valamint a sógornője levelezését. Összesen mintegy hatvan alkalommal tette ezt az új barátnője, a munkahelye, és a főbérlője számítógépéről. A készülékek tulajdonosainak nem volt tudomásuk a történtekről. A nyomozás nem tudta megállapítani, hogy a férfi el is olvasta-e az ott tárolt leveleket.

Az ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött a kaposvári bíróságon. A volt barátnő és a rokonok egy része nem jött el, levélben mentették ki magukat. A vádlott azonban megjelent, ki is hallgatták a bíróságon. A férfi nem érezte bűnösnek magát. Azzal védekezett, hogy közös számítógépük volt a barátnőjével, amelyen általában nyitva voltak a postafiókok. Többen is használták a készüléket, véletlenszerű és szándékos belépések is történhettek. Ő tudta a nők jelszavait, mert rosszul kezelték a billentyűzetet, és néha megkérték, hogy üsse be helyettük.

A fiatalember hozzátette: a számítógépét a közös barátaik is használták, ők is beléphettek a nyitva maradt postafiókokba pusztán kíváncsiságból. A szakítás után a férfi és volt barátnője viszonya megromlott, mert a nő családja 2 millió forinttal tartozik neki, tette hozzá. Talán ezért jelentették fel, utalt erre a vádlott, a bíró ekkor figyelmeztette a hamis vád törvényi következményeire. Az ügyben ítélet később várható.

Címkék: e.mail, számítógép, kék hírek