atomvonat

Azt az információt kaptuk, hogy a Somogy megyei Csomában rendőrségi kommandósok  szállták meg az utcai kereszteződéseket, és a vasúti átjárót.

Több olvasónk jelezte, hogy Kiskorpádtól egészen Gyékényesig a rendőrök nagy erőkkel biztosítják  nemcsak a vasúti kereszteződéseket, de azokat a szakaszokat is, ahol a vonatok szabad pályán haladhatnak a főút mentén.

fissile

Felirat a konténer oldalán

Bíró Gábor a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kapospont kérdésére nem nyilatkozhatott, azt válaszolta az ügy az ORFK hatáskörébe tartozik.

Egy helybéli asszony, aki a csomai vasútállomással szemben él, délelőtt "egy rendőrautónyi ORFK kommandóst látott a faluban cirkálni". Kérésünkre kiment az udvarra megnézni a vasúti átjáró környékét, és két egyenruhás látott.
Kazy Péter kaposújlaki lakos szintén megerősítette a hírt. Újlaknál két helyen is felfegyverzett rendőrök állnak a vasúti átjáróban.

Imre Lászlóné a MÁV Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának kommunikációs vezetője elmondta: ebben az ügyben csak a rendőrség nyilatkozhat.

Olvasóink arra gyanakodtak, hogy atomhulladékot szállító vonat haladt át Somogy megyén. Az ilyen jellegű szállításnak szigorú biztonsági előírásai vannak. Ezeket általában éjjel  végzik, ilyenkor is megerősített rendőri védelemmel kísérik a vonatot. A 61-es úton a vasúti vonal mellett végig rendőrségi biztosításnak kell lennie.

Atomvonat 1

A vonat Kaposváron halad keresztül

Nemrég a Kapospont egyik olvasója jelezte, hogy az egész megyében áll a vonatközlekedés,  ami befolyásolja az országos vasúti közlekedést. A vasúti pálya felett pedig rendőrségi helikoptereket  figyeltek meg.

Atomvonat 2

Információk szerint szombaton reggel Szerbiából érkezett, a nukleáris anyagokat tartalmazó, kék színű konténereket szállító szerelvény, ami Szlovéniába tart.

A csomai vasútállomásnál a helyszínen tartózkodó tudósítónk egy felvezető mozdonyt látott, ami egy kocsit húzott benne nyakig felfegyverzett rendőrökkel. Utána nagyon lassan, körülbelül 20 km/h sebességel egy kék konténereket szállító vonat haladt.

13 óra 20 perckor olvasónk jelezte, hogy a Somogy megyei Taszárnál nagy a rendőri készültség, megszállták a  környéket a kommandósok, így valószínűsíthető, hogy nemsokára megérkezik Kaposvárra a vonat.

Atomvonat 3

 

Ahogy haladt a szerelvény Gyékényes felé,  a 61-es úton vele párhuzmosan rendőrségi autók is követték. A vasúti átjárókban és a vasútállomáson azonban még tovább maradtak rendőrök. A vonat 14 óra előtt néhány perccel ért Kaposvárra, innen halad tovább a szlovén határ felé, információnk szerint Murakeresztúrnál lépte át a határt.

Olvasónk felvétele a vonatról miközben áthalad Kaposváron. Köszönjük.

heli1

heli2

Pamacs nevű olvasónk fotókon megörökítette a vonat felett köröző rendőrségi helikoptereket. Köszönjük.

 

Az ORFK közleménye
Az ORFK megerősíti, hogy veszélyes anyagot szállító védett vonatszerelvény halad keresztül országunkon, amelynek biztosítását a rendőrség végzi.

 

.

Helyszín

Címkék: kommandósok, Csoma, Bíró Gábor, kék hírek