Ismeretlen autós november 3-án az általa vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú, világoszöld színű, Renault 5 típusú személygépkocsival parkolt a kaposvári Achim András utcában, a Corso üzletház alsó parkolójában, amikor tolatás közben nekiütközött a mellette parkoló, szürke színű Suzuki Swift típusú kocsi hátsó lökhárítójának.

November 4-én reggel 06.45 órakor egy másik autóvezető az általa vezetett, feltehetően fehér színű tehergépkocsival közlekedett a 610-es főúton Kaposvár irányából Kaposújlak felé haladva.
Úgy kezdett előzésbe, hogy nem győződött meg arról, hogy a manővere a szembejövő forgalmat nem zavarja. Szemből egy fekete Renault Megane típusú személygépkocsi jött, és hogy elkerülje a karambolt, a jobb oldali útpadkára hajtott, ahol megcsúszott, majd a bal vízelvezető árokba csapódott.

Szintén november 4-én egy harmadik sofőr feltehetően kék színű személygépkocsijával a Táncsics utcában a Gárdonyi Géza utca felől a Zselici út irányába haladt, amikor nem jobbra tartva közlekedett, emiatt nekiütközött egy vele szemben haladó, kék színű Fiat Uno autó bal első sárvédőjének, illetve bal első visszapillantó tükrének.

A balesetek során személyi sérülés nem történt, anyagi kár viszont keletkezett. A rendőrök kérik mindazok jelentkezését, akik a fenti időkben és helyeken, vagy annak környékén közlekedtek, az elkövetőkre vonatkozó információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán személyesen vagy a 82/502-700/25-02, 25-15-ös telefonszámokon.

Forrás:www.police.kaposvar.hu


Címkék: cserbenhagyó, sofőr, kék hírek, Kaposvár