Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt az ügyészség egy 32 éves kaposvári vállalkozót. A vádlott egy kft. ügyvezetőjeként dolgozott. Tavaly májusban a Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség dél-dunántúli kirendeltségéhez e-mailban érkezett egy névtelen feljelentés, miszerint a kaposvári üzemben munkaügyi visszásságok történtek.

Emiatt helyszíni ellenőrzést rendeltek el. Három-három fős csoportokban munkaügyi felügyelők mentek be a kft. telephelyére. Igazolványukat felmutatva közölték, hogy mi járatban vannak, állították. Egy felügyelőnő fényképeket akart készíteni. Ettől a cégvezető ideges lett, hadonászni kezdett, akadályozta a felügyelők mozgását. A vád szerint az egyik felügyelőnő kezét meg is ütötte, hogy ne csinálhasson fotókat. A nő kézhátán egy könnyű sérülés keletkezett.  

A kaposvári bíróság keddi ítéletével bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottat. A vállalkozó maga sem vitatta, hogy akadályozta a felügyelőket abban, hogy fényképeket készítsenek, mert az üzemben jogvédelem alatt álló műszaki megoldások, gépek voltak. Csupán az ismeretlen hölgy elé állt, hogy nem fotózhasson, de nem ért hozzá, szándékosan nem ütötte meg. A vállalkozó szerint a felügyelők csak később igazolták magukat, addig nem tudta, hogy mi járatban vannak, Ezután már együttműködött velük, sem fenyegetést, sem erőszakot nem alkalmazott. Ezt mondta el a bíróság előtt az utolsó szó jogán.    

A sértettek, vagyis a munkaügyi felügyelők és a vádlott munkásai, mint tanúk nem tekinthetők érdektelennek, és vallomásaik ellentmondásokkal vannak teli, szögezte le a bíró az ítélet indoklásában. Ha a munkaügyi felügyelők esetleg szakmai hibát vétettek, azt kénytelenek leplezni, a munkások pedig függő helyzetben vannak a munkaadójuktól. A munkások egyébként valamennyien azt vallották, hogy nem látták az esetet. Feloldhatatlan ellentmondás van a munkaügyi felügyelők vallomásai között is, ők hárman másképp mondják el a történteket, már a nyomozás során is ilyen tartalmú vallomásokat tettek. Két felügyelőnő együtt ment be az üzembe, a sértett szerint ő felmutatta az igazolványát. Ekkor több munkás távozott, őket akarta lefotózni, amikor egy kapucnis felsős férfi eléje ugrott, és hadonászni kezdett. A kolléganője szerint azonban a férfi az ajtóban állt a sértett elé, és a mozgásában akadályozta, ő fényképezőgépet nem látott. A harmadik, egy férfi munkaügyi felügyelő szerint előbb ők ketten a főnökkel az irodába mentek, ahol közölte vele, hogy eljárást folytatnak, majd néhány perc múlva kijöttek. Az irodából kilépve a munkaügyi felügyelő azonban nem látott semmit az esetből, ami a kolléganőjével történt, pedig annak a közelben kellett lezajlania.

Az üzemben nagy zajjal járó munkavégzés folyt, a munkások füldugót használtak. A bíró szerint kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy mikor jutott a vádlott tudomására, hogy hivatalos eljárás zajlik, vagyis mikor közölték ezt vele a felügyelők, és tudta-e már akkor, amikor akadályozta a fellépésüket. A sértett felügyelőnő vallomása szerint sem volt fenyegetés vagy erőszak, a vállalkozó csak hadonászott. A hölgy csak feltételezi, hogy ekkor sérülhetett meg a keze, egy kis vérző seb keletkezett rajta. Azonban azt, hogy mi okozta a sebet, azt sem ő nem tudta, sem más tanú nem látta. Csak utólag vette észre. Keletkezhetett úgy is, hogy a táskába nyúlt, és amikor kikapta a fényképezőgépét, megsértette a kezét, tette fel a bíró.

A védelem megnyugvással tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség hatályon kívül helyezésért és új eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Somogy Megyei Bírósághoz.       



Címkék: kék hírek