Ekkora árhullám nem volt még a közelmúltban a Dráván, a folyó három nap alatt négy métert emelkedett. Árvízvédelmi készültség volt érvényben kedden is. Őrtilosnál a Dráva-Mura torkolati szakaszán kilépett medréből a folyó.

 

- Őrtilosnál kedd hajnalban tetőzött a Dráva 49 cm-rel. 69 cm-t apadt azóta. Őrtilosnál, az eddig mért legnagyobb víz 476 cm volt, a mostani megközelítette azt a szintet. Barcson kedd délután tetőzött a folyó - közölte Bencs Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kaposvári szakaszmérnöke.

Ott a kikötő már félig víz alatt van. A Babócsai Rinya Nagyatádon több mint 40 cm-rel haladta meg az eddig mért legnagyobb, 223 cm-es vízállást.

- Az áradás még folyamatban van, ennél magasabb vízállás várható. Az esti órákban várjuk a tetőzést, nagy valószínűséggel Babócsán kiönt, és a Rinya utca alján két épület fog veszélybe kerülni, amelynek a megvédéséről az önkormányzat gondoskodott.

A Rinya patak mellett a nagyatádi halastavak vízállása is jelentősen megemelkedett. Homokzsákokkal próbálták a medrükben tartani a tavakat. Segesden, Ötvöskónyiban, Görgetegen, Somogyszobon, Nagyatádon is többször kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak.

Taszár határában az utakat veszélyeztette a víz, egy ház a nagy esőzések miatt összeomlott. A Kapos folyón viszont már levonulóban van az ár, a folyó több mint 40 centimétert apadt.

 

Címkék: kék hírek