A törvény szeme elrettenti a bűnözőket-hangzott el egy igali vagyonvédelmi tanácskozáson. Ez a védelem a kistelepüléseken a leghatékonyabb.

Főleg a megyehatár melletti falvakban magas a bűncselekmények száma. Nemesdéden tavaly szerelték fel a térfigyelő rendszert.

Biztonsági kamera

Nagyon sok volt a házaló kereskedő, besurranó tolvaj és úgy gondoltuk, hogy ezzel féket tudunk vetni, és úgy érzem, hogy ezt sikerült elérni - mondta Halászi Attiláné Nemesdéd polgármestere.

Leggyakrabban önkormányzatok és ipari cégek telepítenek kamerákat. De egyre többen őrzik így a magánterületüket is. A technika rohamosan fejlődik.

- A mikrohullámú átjátszó, illetve a speed dobok, amivel egy nagyobb településen például Zala megyében egy cserbenhagyásos gázolást tudtunk rekonstruálni - fogalmazott Nagy Tamás a Vidicomp Kft. tulajdonosa.

A térfigyelő kamerák a kistelepüléseken a leghatékonyabbak. De csak a települések 10 százalékában van ilyen berendezés.

- Az elkövetők félnek, hogy látja őket a törvény szeme - magyarázza Molnár Zsolt, nyugalmazott rendőr-alezredes. - Ha egy faluban szerelik fel vagy egy városrészben, esetleg egy utcában, akkor arra a területre elmondható, hogy nagyon komoly hatása van a videós térfigyelő rendszereknek.

A csütörtöki tanácskozáson elhangzott: több olyan parkoló van a megyében, ahonnan egyetlen autót sem loptak el, amióta felszerelték a kamerákat.

Címkék: kék hírek