Idén áprilisban egy kadarkúti vállalkozó feljelentést tett a kaposvári kapitányságon, hogy a kaposmérői építkezéséről valaki ellopott 100 ezer forint értékű szigetelőlemezt. A területen korábban dolgozó építési vállalkozóra terelődött a gyanú. Közte és a megbízója között minőségi és mennyiségi kifogások miatt elszámolási vita támadt. Emiatt négy évvel ezelőtt a kadarkúti vállalkozó nem fizetett ki neki 160 ezer forintot, de veszekedés nem volt ezen. A vádlott rendőr lett a lopási ügy előadója.

Beidéztette a rendőrségre az építési vállalkozót, ahol szóban közölte vele, hogy őt gyanúsítja a lopással. Azt mondta: ha nem ismeri be a bűncselekmény elkövetését, 5 évre visszamenőleg adóhatósági ellenőrzést kezdeményeztet ellene, és erről egy aláírt okiratot is mutatott. Az építési vállalkozó tagadott, de mivel tartott az APEH-től, azt fontolgatta, hogy magára vállalja a lopást, és kártalanítja a kadarkúti vállalkozót. Közben a rendőr közölte a feljelentővel, hogy a gyanúsított elvállalta a bűncselekmény elkövetését. Később azonban az építési vállalkozó ügyvéddel jelent meg a rendőrségen. Ezután a zászlós csupán tanúként hallgatta ki, ezt rögzítette a jegyzőkönyvben is. Később a rendőrség megszüntette a nyomozást, a feljelentő emiatt panaszt tett, amit elutasított az ügyészség.

A bíróságon hétfőn pénzbüntetésre ítélt rendőr és ügyvédje tudomásul vette az ítéletet, nem fellebbeztek. Az ügyészség azonban igen, ők felfüggesztetet börtönbüntetés kiszabását kérnék a másod fokú bíróságtól.

Címkék: kék hírek