Fatolvajokat fogott a híres kaposvári rendőrkutya, Töki utódja: Devil.

Töki a rendőrkutya

illusztráció

Motorfűrész zajára figyeltek fel csütörtök reggel 8 óra előtt egy Toponárhoz közeli, a 61-es elkerülő út melletti parkolóban. A hang a közeli erdőből jött. A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának két kutyás járőrét, Kiss Csabát és Skrek Roland bűnügyi technikust küldték a helyszínre Devillel, a nyomozókutyával együtt.

A kutyavezetők azonnal a hang irányába indultak, és hamarosan rátaláltak a fakitermelés helyére.
A helyszínen Kiss Csaba, Devil nevű ordas németjuhásza szagot fogott. A járőrkutya, „mint egy nyomkövető rakéta” követte az elkövetőket, akik a nyomok alapján többször is irányt váltottak.

A kalandosnak tűnő erdős, bokros, füves majd szántőföld melletti területen csaknem egy kilométert tettek meg a rendőrök. Ekkor Devil egy bokor aljában rátalált egy motorfűrészre és egy táskára. A kutyavezetők ekkor értesítették a járőrszolgálatot a vélt menekülési irányról, akik a
Kaposvár és Kaposfüred közötti körforgalom közelében három gyanús személyt tartóztattak fel.

A nyomkövetés ekkor még nem ért véget, Kiss Csaba a megtalált eszköz helyétől újraindította Devilt, aki további egy kilométeren át egyenesen a három feltartóztatott személyhez vezette gazdáját. A kutya leült az egyik férfi elé és ugatással jelezte, hogy bizony az övé a táska és a motorfűrész. Ezt a „kiválasztott” nem is tagadta.

A jelenlegi adatok alapján körülbelül hét köbméter fát vágtak ki az elkövetők a kérdéses területről, közel százezer forint értékben. Az ügyben a Kaposvári Rendőrkapitányság folytat büntető eljárást.

Alább azt a felvételt láthatják, amit kollégánk készített korábban csibésznek öltözve.

 

 

Címkék: fatolvajlás, Devil, kék hírek