A következő néhány nap időjárását egy tőlünk délnyugatra elhelyezkedő légörvény alakítja. Ennek áramlási rendszerében meleg, nedves léghullámok érkeznek fölénk. Szerdán, csütörtökön összességében többfelé várható záporos csapadék. Kiterjedtebb heves zivatarrendszerek is előfordulhatnak, ugyanakkor kisebb körzetek végig szárazon maradhatnak. Pénteken már szárazabb, stabilabb levegő áramlik fölénk, ennek hatására csökken a csapadékhajlam. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Szerda: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, emellett azonban napos időszakok is lehetnek. Többfelé várható zápor, heves zivatar. A délkeleti szél élénk, zivatarban viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: általában sok lesz felettünk a felhő, több-kevesebb napsütés azonban előfordulhat. Többfelé valószínű zápor, heves zivatar. Az északkeleti szél élénk, zivatar környezetében viharos lehet. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

null

Péntek: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, már csak elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégére visszatér a hőség, a hőmérsékletek már megközelíthetik a 35 fokot. Zápor, zivatar csak elvétve alakulhat ki. Hétfőre érkezhet majd újabb változás. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár