Gyenge hidegfront közeleg felénk, ennek előterében azonban még az eddigieknél is melegebb légtömeg érkezik fölénk. Pénteken átmenetileg tovább erősödik a nappali felmelegedés. 

Szombatra megérkezik fölénk a front, északnyugatira fordul felettünk a szél. A nyugati tájakon már enyhül a hőség, de még így is 30 fok körüli hőmérsékletek várhatók. A hidegfront a legtöbb helyen szárazon vonul át, szórványosan azonban előfordulhat zápor, zivatar. 

Vasárnap is folytatódik a kissé változékony, meleg nyári idő. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Péntek: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 35-37 fok között alakulnak. Késő estére 28-30 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali órákra 21-23 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. 

null

Vasárnap: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 29-31 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások:  jövő hét első felében is marad a változékony, meleg nyári idő. Kedden, szerdán ismét növekszik a zápor, zivatarhajlam. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, időjárás, kaposvár