Jelentős fronthatás vagy hőmérsékletváltozás a következő napokban sem várható, marad az eddigi időjárási helyzet. Labilis lesz felettünk a légkör, így szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. Kisebb körzetekben felhőszakadás, jégeső is lehet, ugyanakkor a legtöbb hely szárazon marad. Enyhék lesznek az éjszakák, napközben pedig a több-kevesebb napsütés hatására kevéssel 25 fok fölé melegszik a levegő. A zivatarok környezetében átmenetileg visszaeshet a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Péntek: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő. 

Szombat: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 12-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

Vasárnap: a napsütés mellett gomolyfelhős időszakok is lehetnek és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 12-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: jelentős változás a jövő hét nagy részében sem várható, marad a meleg, időnként záporral, zivatarral tarkított idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, hőmérséklet, csapadék, lehűlés, szél, zápor, eső, felmelegedés, fagy, zivatar, időjárás