Déli áramlással továbbra is meleg, de már nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk. Hétfőtől fokozódik a fülledtség, egyre több lesz felettünk a gomolyfelhő. Összességében többfelé várható zápor, zivatar, de lesznek helyek amelyek most is szárazon maradnak. Kisebb körzetekben felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. 

Kedden sem nyugszik meg a légkör,  marad a záporokkal, zivatarokkal tarkított medárd jellegű idő. A délutáni órákban egy kiterjedtebb, heves zivatarrendszer érkezése valószínű. Kisebb körzetekben károkozó jégeső, szélvihar, illetve felhőszakadás is előfordulhat.

Szerdán átmenetileg stabilabb levegő érkezik fölénk, ritkulnak a zivatarok.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Hétfő: a több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős időszakok is lesznek és összességében többfelé valószínű zápor, heves zivatar. A délkeleti szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Többfelé várható zápor, heves zivatar. A változó irányú szél megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. 

null

Szerda: a változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: az átmeneti szünet után a hét második felében visszatér a zivataros, medárdi idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy vármegye, kaposvár, időjárás