Szerdára átvonul felettünk a front, csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az eddigieknél kissé hűvösebb levegő érkezik fölénk, így tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, már nem emelkedik 15 fok fölé a hőmérséklet. A hajnali, reggeli órákban pedig 5 fok alatti minimumok is lehetnek. Csütörtökön is marad a nyugodt, frontmentes idő.
A következő három nap időjárása Somogyban:
Kedd: átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható eső, zápor. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.
Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 4-7 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.
Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, erősebb felhősödés majd az esti óráktól valószínű. A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.
Távolabbi kilátások: pénteken egy újabb ciklon éri el hazánkat, egyre többfelé várható eső, zápor. Szombaton is marad a csapadékos idő és közben tovább hűl a levegő, a hőmérsékletek már az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak.
A szerzőről
Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...
Címkék: ősz, felmelegedés, fülledt, november, köd, lehűlés, zápor, front, meleg, fagy, eső, csapadék, zivatar, időjárás