Vasárnapig több ciklon is elér bennünket, így meglehetősen változékony, csapadékos idő várható. Pénteken többfelé várható újabb eső, zápor, a nappali hőmérsékletek pedig már csak 15 fok körül alakulnak.

Szombaton átmenetileg kevésbé nedves levegő érkezik fölénk, így kissé csökken a csapadékhajlam. Napközben dél felől elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, záporok azonban továbbra is előfordulhatnak. Átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek ismét elérhetik a 20 fokot. Vasárnap aztán elér bennünket az újabb légörvény, délnyugat felől kiterjedt esőzés kezdődik. Többfelé hullhat kiadós mennyiségű csapadék.

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borul idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat  a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. A délkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő. 

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban már előfordulhatnak. Szórványosan várható zápor, zivatar. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. 

Vasárnap: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik a változékony, záporokkal tarkított idő. A hőmérséklet azonban kissé tovább emelkedik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zápor, csapadék, május, köd, fülledt, fagy, felmelegedés, tavasz, lehűlés, meleg, zivatar, front, időjárás