A következő napokban is döntően anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony, csapadékos időt okozó frontok egyelőre elkerülik térségünket. Délnyugati áramlással egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, csütörtöktől már 20 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak. Az időszak nagy részében fátyolfelhős, napos idő várható, jelentősebb felhősödés majd pénteken, a nap második felében valószínű. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Szerda: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő. 

Csütörtök: többnyire napos idő várható, helyenként azonban fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

Péntek: eleinte lehetnek napos időszakok, majd a délutáni, esti óráktól egyre vastagabb felhők érkeznek fölénk és néhol zápor is előfordulhat. A változó irányú szél fokozatosan megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén már változékonyabb, mozgalmas idő várható. Több front is áthalad majd felettünk, így időnként esőkre, záporokra is számíthatunk. Eleinte nem várható lényeges lehűlés, majd a jövő hét első napjaiban jelentősen visszaesik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, csapadék, havas, köd, felmelegedés, zivatar, vihar, szél, zápor, , fagy, lehűlés, meleg, időjárás