Újabb mediterrán ciklon közelítette meg hazánkat melynek előoldalán nagy nedvességtartalmú, enyhe levegő áramlik fölénk. Hétfőn és kedden borult lesz az ég és összességében többfelé várható jelentős eső. A csapadékhullásban azonban hosszabb-rövidebb szünetek is lehetnek.

Szerdára elhagyja térségünket a légörvény, mögötte pedig már szárazabb és ismét hidegebb légtömeg érkezik. Csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, de néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

null

Hétfő: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északi szél megerősödik. Napközen 4-6 fok közé melegszik a levegő, a késő esti hőmérsékletek 5 fok körül alakulnak. 

null

Kedd: marad a borult ég és eleinte többfelé várható újabb eső, zápor. Az északkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. 

null

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is lehetnek. Az északi szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében csendes téli idő várható, a hőmérsékletek az átlagosnak megfelelően alakulnak. Csütörtökről péntekre virradóra előfordulhat kisebb hóesés, majd szárazabb napok jönnek. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás