A következő napokban is a tőlünk délre örvénylő ciklonok alakítják időjárásunkat. Gyakran lesz borult az ég és összességében többfelé várható újabb csapadék. Csütörtöktől már ciklon hátoldali áramlásba kerülünk, azaz megfordul felettünk a légmozgás amellyel hidegebb levegő érkezik fölénk.

Komoly tél ezek után sem várható, de jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés és az eső mellett megjelenhet a havas eső, havazás is. Helyenként néhány cm vastag olvadozó hóréteg is kialakulhat. A nappali hőmérsékletek péntektől már 5 fok alatt alakulnak, éjszaka pedig kevéssel 0 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Csütörtök: eleinte borult idő várható többfelé esővel, havas esővel, hóeséssel, majd a nap második felében csökkenhet a csapadékhajlam, helyenként elvékonyodhat a felhőzet. Az északnyugati szél erős lesz. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A késő esti órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. 

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is lehetnek. Szórványosan előfordulhat kisebb havas eső, hószállingózás. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek fagypont körül alakulnak. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő. 

Szombat: borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Helyenként kisebb havas eső, hóesés is előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -1, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét első felében is folytatódik a változékony idő, időnként kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Komoly téli idő, erős fagy vagy nagy havazás továbbra sem valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: havas, köd, meleg, , felmelegedés, fagy, front, tél, zápor, lehűlés, zivatar, csapadék, időjárás