Vasárnap egy közelgő ciklon melegfrontja éri el hazánkat. A front hatására megélénkül, megerősödik a szél, így csökken a ködhajlam és ismét erősödik a nappali felmelegedés.

Hétfőn megérkezik a ciklon csapadékzónája, átmenetileg sokfelé várható eső, zápor. A hőmérsékletekben még nem vártható lényeges változás.

Kedden már távolodik a ciklon, mögötte pedig  erős északnyugati széllel kissé hidegebb, szárazabb levegő árasztja el térségünket. Csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, de néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogyban: 

Vasárnap: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 11-13 fok között alakulnak, de északon ennél kissé hűvösebb idő valószínű. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

Hétfő: borult idő várható többfelé esővel, záporral. Helyenként jelentős csapadék is hullhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. 

Kedd: fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: szerdán és csütörtökön kissé hidegebb idő várható, majd ezt követően a hétvégéhez közeledve ismét melegszik a levegő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, havas, , lehűlés, meleg, felmelegedés, zápor, köd, tél, fagy, csapadék, zivatar, időjárás