A következő napokban a nyugati ciklonok előoldali, enyhe áramlásában helyezkedünk el. Délnyugat felől váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Tovább mérséklődik az éjszakai lehűlés, megszűnnek a fagyok, napközben pedig péntektől már 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A napsütés azonban továbbra is hiánycikk lesz és helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, helyenként azonban kevés napsütés is lehet. Néhol előfordulhat gyenge eső. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 5-8 fok között alakulnak. a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban helyenként kevés napsütés is lehet. Néhol kisebb eső is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. 

null

Szombat: eleinte előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, de többnyire borult marad az ég. A délnyugati szél megerősödhet. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddig marad az igen enyhe idő, majd ezt követően lehűlés kezdődik, komoly téli idő azonban ezek után sem várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár