Péntektől jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban. A változást egy tőlünk délre kialakuló mediterrán ciklon okozza. A ciklon előoldalán egyre nedvesebb, eleinte még igen enyhe levegő érkezik.

Megvastagszik a felhőzet és egyre nagyobb területen kezdődik esőzés. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. Átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, többfelé 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton egy átmeneti szünet újabb csapadékzóna éri el térségünket. A ciklon hátoldalán már megkezdődik a hideg levegő beáramlása, így lehűlés kezdődik, az esti óráktól az esőket havas eső, hó válthatja fel. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: eleinte még lehetnek gyengén felhős tájak, helyenként tartósan ködös időszakok is lehetnek, majd beborul az ég és a nap második felében már eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő. 

null

Péntek: borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő. 

null

Szombat: borult idő várható többfelé újabb esővel, záporral. A késő esti óráktól már havas eső, hó sem kizárt.A csapadékhullásban hosszabb-rövidebb szünetek is lehetnek. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól további lehűlés, télies idő várható, helyenként havazás is előfordulhat. A jövő hét elején csökken a csapadékhajlam, már csak néhol fordulhat elő futó hózápor.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás