A mediterrán térségben ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében továbbra is nedves léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban folytatódik a nagyrészt borult idő, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Újabb eső, zápor főleg vasárnap, illetve kedden várható, hétfőn átmenetileg kissé szárazabb levegő érkezik fölénk. 

A hőmérsékletek nagyjából a sokéves átlag körül alakulnak. Éjszakánként a gyengén felhős, derült tájakon gyenge fagy várható, napközben pedig 4-8 fok közötti maximum hőmérséklet valószínű, a magasabb értékeket hétfőtől mérhetjük majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Vasárnap: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő. 

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra -2,+2 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

null

Kedd: napközben ismét megvastagszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: jelentős változás a hét második felében sem valószínű, legfeljebb annyi, hogy néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés. Eleinte nem várható csapadék, majd a hétvégéhez közeledve ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás