A következő napokban is marad a déli áramlás, így folytatódik az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű, kellemes enyhe idő. Tartós napsütésre azonban nem számíthatunk, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből bárhol előfordulhat eső, zápor, zivatar. Az éjszakák enyhék lesznek, de helyenként ködfoltok képződhetnek, napközben pedig a csapadékmentes, gyengén felhős tájakon 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. Szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan várható zápor, zivatar. A  változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 10-13 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződik. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporokkal. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől várhatóan megnyugszik az az idő, több lesz a napsütés. Néhány fokkal mérséklődhet a nappali felmelegedés, de még így is viszonylag kellemes idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár