Délnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk.  A hétvégén megszűnnek a talajmenti fagyok, napközben pedig már 20 fok fölé melegszik a levegő. Szombaton még marad a viszonylag száraz idő, majd vasárnaptól egy ciklon áramlási rendszerében már növekvő nedvességtartalmú, labilis levegő érkezik fölénk. Ismét növekszik a csapadékhajlam, egyre többfelé várható eső, zápor, de marad a meleg áramlás, így újabb lehűlésre nem kell számítani. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szombat: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban előfordulhatnak rövid napos időszakok. A délutáni óráktól kezdve többfelé valószínű kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 10-13 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. 

null

Hétfő: többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, átmenetileg azonban felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: jelentős változás a jövő hét nagy részében sem várható, folytatódik a változékony, az évszakos átlagnak megfelelő hőmérsékletű idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás