Egy közelgő frontrendszer előterében néhány napig még meleg, időnként labilis levegő érkezik fölénk. Szerdáig folytatódik a meleg nyári idő, a nappali hőmérsékletek többnyire 26-28 fok között alakulnak. Több-kevesebb napsütésre mindennap számíthatunk, de időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet és néhol átmeneti zápor, zivatar is kialakulhat. 

Csütörtökön északnyugat felől egy hidegfront éri el térségünket, így változékonyabbra fordul időjárásunk. Átmenetileg megnövekszik a felhőzet, megerősödik a szél, de eső, zápor csak elszórtan alakulhat ki. A nappali hőmérséklet azonban már mérséklődik, a tartósan felhős tájakon 25 fok alatti maximumok várhatók. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol zápor, zivatar is előfordulhat.  Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő. 

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, jelentősebb felhősödés majd a késő délutáni, esti óráktól kezdődhet. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 15-18 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak. 

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 22-25 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a hét további napjaiban is folytatódik a változékony idő. Pénteken tovább csökken a hőmérséklet, majd a hétvégén valamelyest ismét erősödik a nappali felmelegedés. Csapadék szombat este, illetve vasárnap fordulhat elő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár