Jelentős változás, lehűlés vagy kiterjedtebb csapadék a következő napokban sem várható. Folytatódik az augusztusi nyár, a hőmérsékletek néhány fokkal az átlagos felett alakulnak. A hétvégén kissé labilissá válik a légkör, így némileg növekszik a zápor, zivatarhajlam. Az esetleges csapadék gócok azonban csak kisebb körzeteket érintenek és közben hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Szombaton még csak elszórtan, majd vasárnap már valamivel többfelé valószínű záporos csapadék. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Szombat: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és a délutáni, esti órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél megélénkül, zivatarban megerősödik. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő. 

Vasárnap: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 18-20 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. 

Hétfő: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Néhol átmeneti köd is képződhet. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét első napjaiban is folytatódik a kissé változékony, meleg nyári idő, majd ezt követően bizonytalan mértékű, fokozatos lehűlés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, zápor, felmelegedés, nyár, meleg, tavasz, fülledt, kánikula, hőség, csapadék, időjárás