A hét elején anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így szinte zavartalanul napos, száraz idő várható. Ismét melegebb levegő érkezik fölénk, visszatér a 35 fokos hőség. 

Kedd napközben ugyanakkor már egy újabb gyenge hidegfront éri el térségünket, ennek hatására labilissá válik a légkör, átmenetileg növekszik a zápor, zivatarhajlam. Néhány fokkal enyhül a meleg, a nappali hőmérsékletek már többnyire 35 fok alatt alakulnak. 

A front mögött szerdán már túlnyomóan napos, száraz idő várható 30 fok feletti hőmérsékletekkel. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: napos, száraz idő várható. A délkeletire  forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 34-36 fok között alakulnak. A késő esti órákra 28-30 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 18-21 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. 

null

Szerda: eleinte még előfordulhatnak felhősebb tájak, majd napközben már a napsütésé lesz a főszerep. Az északi szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalra 17-20 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: péntekig tovább erősít a meleg, helyenként már 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A hétvége időjárása még bizonytalan, de valószínű, hogy újabb hidegfront érkezik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár