Szombaton is többnyire a napsütésé lesz a főszerep, egy közelgő gyenge front hatására azonban már helyenként megnövekedhet a fátyolfelhőzet. Kissé labilissá válik a légkör, a vasárnap hajnali, reggeli órákban néhol zápor, zivatar is előfordulhat, napközben azonban már ismét naposabbra fordul az idő. Néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, azonban még így is kánikulai meleg várható. Hétfőn már ismét fordul felettünk az áramlás, visszatér a 35 fok feletti meleg. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szombat: napos, száraz idő várható, a délutáni, esti órákban azonban már helyenként megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek általában 36-38 fok között alakulnak, néhol azonban 39-40 fok sem kizárt. Késő estére 30-32 fok közé enyhül a meleg. 

null

Vasárnap: eleinte még néhol előfordulhat zápor, zivatar, majd napközben már többnyire napos, gomolyfelhős idő várható csapadék nélkül. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 21-23 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 32-34 fok között alakulnak.

null

Hétfő: napos, száraz idő várható. A változó irányú szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 16-19 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 34-36 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy újabb gyenge hidegfront éri el térségünket, ennek hatására ismét enyhül a nagy meleg. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás