A következő napokban is marad az északnyugati áramlás felettünk, így felmelegedésre egyelőre nem számíthatunk, sőt kissé tovább csökken a hőmérséklet. Több gyenge hidegfront is áthalad majd felettünk, emiatt változékony, szeles idő várható. Gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan esők, záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az éjszakák frissek lesznek, helyenként 10 fok közelébe hűl a levegő, napközben pedig 25 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: gyakran lesz felhős az ég, helyenként azonban napos időszakok is előfordulhatnak. A délutáni, esti óráktól kezdve egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak, de a csapadékos helyeken ennél hűvösebb lesz. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő. 

null

Péntek: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 13-16 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. 

null

Szombat: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, zápor, zivatar csak néhol fordulhat elő. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: vasárnap és a jövő hét elején még folytatódik a mérsékelten meleg idő, majd a hét közepétől újabb felmelegedés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár