Hétfőn egy gyenge hidegfront érinti hazánkat, ennek hatására ismét megerősödik a szél, de számottevő csapadék nem várható. A következő napokban már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok elkerülik térségünket.

A napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de átmeneti zápor, vagy zivatar csak elvétve fordulhat elő. Marad az északi, északnyugati áramlás felettünk, így további felmelegedés nem várható, a hőmérsékletek nagyjából az átlagosnak megfelelően alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: a több-kevesebb napsütés mellett erősebben is megnövekedhet a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 24-26 fok között alakulnak. 

null

Szerda: napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol növekedhet meg átmenetileg a gomoly, vagy fátyolfelhőzet. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 25-27 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: jelentős változás a hét többi napján sem valószínű. Pénteken egy újabb gyenge front érinti hazánkat, átmeneti  zápor, zivatar azonban csak néhol fordulhat elő. Kellemes nyári idő várható, további felmelegedés majd vasárnaptól lehet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár