Szombaton kissé nedves, labilis levegő alakítja időjárásunkat, emiatt sok lesz felettünk a felhő, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Jelentős, kiterjedt csapadék nem várható, de szórványosan bárhol kialakulhat zápor, zivatar. Fülledt, meleg idő várható 25 fok közeli maximum hőmérsékletekkel.

Vasárnap már egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de zápor, zivatar továbbra is előfordulhat. Hétfőn már stabilabb, szárazabb levegőfajta érkezik fölénk, ennek hatására csökken a zivatarhajlam, naposabbra fordul az idő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 22-24 fok között alakulnak. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő. 

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Elszórtan várható zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 23-25 fok között alakulnak. 

Hétfő: változóan gomolyfelhős, napos idő várható. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddtől már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, zápor, zivatar csak elvétve fordulhat elő. A hét második felében déli áramlással egyre melegebb levegő érkezik fölénk, beköszönt az igazi nyár. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: zivatar, enyhülés, tavasz, lehűlés, szél, front, csapadék, zápor, köd, időjárás