Továbbra is ciklonális hatások alakítják időjárásunkat, így marad a változékony, időnként csapadékos idő. Keddtől ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, főleg szerdán számíthatunk többfelé csapadékra. Eső, zápor, zivatar egyaránt előfordulhat, helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat.

Kedden még viszonylag kellemes hőmérsékletek várhatók, majd szerdán átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, a tartósan csapadékos helyeken nem lesz melegebb 10-12 foknál. 

Csütörtökre átvonul felettünk a csapadékzóna, mögötte már szárazabb levegő áramlik fölénk. Felszakadozik a felhőzet és ismét emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd erősebben megnövekszik a felhőzet és az esti óráktól már helyenként eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A délkeleti szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

null

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet. Többfelé számíthatunk esőre, záporra. Néhol zivatar is előfordulhat. Az északkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra 9-11 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 14-16 fok között alakulnak, de a tartósan esős helyeken 10-12 fok várható. 

null

Csütörtök: felszakadozik a felhőzet, napközben már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 7-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig valamivel nyugodtabb, szárazabb idő valószínű és napról-napra kissé emelkedik a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, időjárás, somogy megye