Szerdáig egy közelünkben örvénylő ciklon hatása alatt leszünk. Az eddigieknél kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk, így több lesz felettünk a felhő, már csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Főleg kedden fordulhat elő szórványosan kisebb csapadék, szerdától már szárazabb levegő érkezik fölénk. A hőmérsékletek eleinte még elmaradnak az ilyenkor szokásostól, majd csütörtökön már jelentősen erősödik a nappali felmelegedés. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

Szerda: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra -1,+2 fok közé hűl a levegő, az alacsonyabb értékeket a derült, szélvédett tájakon mérhetjük. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek -1,+3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: pénteken ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, átmenetileg többfelé várható kisebb eső, zápor. A hétvégén csökken a csapadékhajlam és tovább melegszik a levegő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, zápor, front, havas, enyhülés, fagy, köd, szél, , zivatar, csapadék, időjárás