Csütörtökön még döntően anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így folytatódik a száraz, többnyire gyengén felhős, napos idő.

Pénteken azonban már változás kezdődik időjárásunkban. Egy közelgő hidegfront hatására labilissá válik a légkör, így több lesz felettünk a felhő és helyenként zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Napközben a front előterében még mindig meleg levegő áramlik fölénk, így a hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, sőt a déli tájakon még kissé tovább erősödhet a nappali felmelegedés.

Szombaton megérkezik fölénk a hűvösebb levegő, 5-7 fokkal visszaesik a hőmérséklet. Napközben felhőátvonulásos, szeles idő várható, számottevő csapadék nélkül.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Csütörtök: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megerősödik. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. A magasabb értékeket a déli tájakon mérhetjük.

Szombat: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat rövid futó zápor. Az északi szél erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddig változékony, az átlagosnál több fokkal hűvösebb idő várható. Számottevő csapadék továbbra sem valószínű, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. A derült, szélcsendes hajnalokon gyenge fagy is előfordulhat. Jelentősebb enyhülés majd a hét közepétől valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: havas, zivatar, enyhülés, szél, lehűlés, front, köd, csapadék, fagy, , zápor, időjárás