A következő három nap időjárása Somogy megyében: A következő napokban már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változást okozó frontok elkerülik térségünket. Csendes, száraz, egyre naposabb időre számíthatunk. Kezdetben még hűvös levegő tartózkodik felettünk, keddtől azonban délire fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig ismét 20 fok köré melegszik a levegő. 

Hétfő: változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

Kedd: gyengén felhős, napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. 

Szerda: gyengén felhős, napos idő várható, megélénkülő délkeleti széllel. A hajnali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások:  péntekig tovább melegszik a levegő, majd szombattól északi áramlással egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk. Fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, az ünnepek alatt már az átlagosnál hűvösebb idő várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, tavasz, időjárás