A szép időt okozó anticiklon a következő napokban sem változtat a helyzetén, így az időjárási frontok is elkerülik térségünket. Folytatódik tehát a nagyrészt derült, száraz idő, legfeljebb hétfőn növekedhet meg néhol a fátyolfelhőzet. Az éjszakák az erős kisugárzás miatt még mindig hidegek lesznek, igaz 2 méteres magasságban már egyre kevesebb helyen várható fagy. Napközben azonban gyorsan melegszik a levegő, kisebb körzetekben akár 20 fok feletti maximum hőmérsékletek is előfordulhatnak.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szombat: folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. A változó irányú szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.  

null

Vasárnap: derült, száraz idő várható, a délnyugati szél megélénkül. A hajnali hőmérsékletek 3-6 fok között alakulnak, a talaj mentén azonban ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő. 

null

Hétfő: továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, néhol azonban már megnövekedhet a fátyolfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a száraz meleg idő, időnként azonban már megnövekedhet a felhőzet. Csütörtöktől egy mediterrán ciklon hatása alá kerülünk, így egyre változékonyabbra fordul időjárásunk. Vasárnapig több felhő és esőzóna is érintheti térségünket, a várható csapadék mennyisége és területi eloszlása azonban még bizonytalan. Egyelőre a ciklon előoldali, enyhe áramlásába fogunk tartozni, így a hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár